Egy társ, egy szülő, egy gyermek, egy közeli szeretett személy halála elviselhetetlenül fájdalmas, de tovább lépni sokáig ebből azért nem lehet, mert a gyász egy olyan egyedi kapcsolat, amelyben a gyászoló agyában lévő sejtek hálózatának milliárdnyi kapcsolatait kell megváltoztatni. A gyász nagyon lassan működik. A gyászban, gyászmunkában egyenként hívjuk elő az emlékeket, és újra írjuk őket.
Amikor gyászolókat kísérek, többször megtapasztaltam, hogy ez az újra írás, nem az emlékek elvesztését, hanem átkódolást, egy másfajta agyi kapcsolatrendszert jelent a meghalt személlyel. Gyászoláskor egyenként hívjuk elő az emlékképeket, aztán újra írjuk őket, elengedjük. Agyi szinten bekapcsolunk sok idegsejthálózatot, amelyek azért jöttek létre, hogy az adott személyre vonatkozó összes emléket létrehozzák, aztán búcsút veszünk ezektől a hálózatoktól. A gyász során megtanulunk a szeretett személy nélkül élni, és ez azért olyan nagyon nehéz, mert előbb el kell felejtenünk azt a képzetet, amelyben még a szeretett személy velünk volt. Noha a valóság tudatja velünk, hogy a meghalt személy nincs itt, nem tudjuk érinteni, de az emlékek átkódolása egészen elképesztő helyzeteket teremthet. Sok esetben az emlékképek agyi hálózatrendszere megváltozva, átírva és a realitás összeolvad egy új valóságban. Tehát az emlékképek nem elszállnak, hanem átíródnak. Nem tovább lép a gyászoló, hanem új történéseivel együtt lép az elhunyt emlékképei bizonyos részeivel. A múlt darabjai részei lesznek új valóságának. Egy férjét sirató asszony sokáig nem volt képes gyászában vigasztalódni. Egyik alkalommal meglepve fedezte fel férje sírján kedvenc virágát a tulipánt, amit a szél valahonnan odahordott. Hazament, kicsomagolta a pincében lévő tulipánhagymákat és elültette kertjében. Amikor évekkel később új párját ölelve üldögéltek a kertben, a tulipánkert illata mindkettőjüket beborította. Mindketten átélték, hogy ölelésükben több van , mint két ember szerelme. Az özvegy érezte , hogy gyásza nem elmúlt, hanem átalakult, hogy elhunyt férjével együtt az, aki valójában. Bensővé vált az, ami kívül tapinthatóan ott volt régebben: Férje egész élete. Azt mondta: „Amikor páromat ölelem, már egy megváltozott asszony öleli őt, mert meghalt páromat sejtjeimben hordozva vagyok én, mert nem elléptem tőle, hanem vele léptem új kapcsolatomba”